2015. július 15., szerda

Fagyispálcikákból

csak az egyik papírzsepitartót készítettem. A másik kreatív célra árusított falapokból készült. De az elv ugyanaz: elkészítem az oldalait, majd összeállítom.

A hátulja:
1-1 falapra keresztben falapokat ragasztok.

Az alja és az oldala:
félbevágok 1 db pálcát, majd ezt keresztben ráragasztom az egymás mellé helyezett falapokra.

Az eleje:
a vízszintesen elhelyezett falapok 2 végére ragasztok pár fapálcát függőlegesen

Végül barna csomagolópapírból vágott szélesebb csíkokkal, darabokkal ragasztom egymáshoz az elkészült elemeket.


Kávés keverőpálcából is működik, bár akkor magasabb lesz, valamint az aljában lévő elemeket előbb megfelelő hosszúságúra kell vágni.
A két végén széles, de rövidebb elemeknél pedig kicsit eltolva kell összeragasztani az egyes falapokat.
Patikában kapható falapocból még nem készítettem, de valószínűleg ott is többet kell vágni.

Amire érdemes figyelni:
ne essenek pont egy vonalba a  keresztben ragasztott falapok.
tervezzük meg a papírok helyét is, oda ne ragasszunk keresztben falapot.
faragasztóval a legstabilabb, de ha ez nincsen kéznél, hagyományos folyékony ragasztóval is rögzíthetők az egyes elemek.

Nyár végére egy, de akár több papírzsepitartónk is készülhet így - attól függ mennyi pálcikás jégkrémet eszünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése