2014. április 3., csütörtök

A nagy szombati terv - megvalósítás 1 hét alatt

Szombatra sok mindent terveztem, aztán 1 nap helyett 1 hét alatt majdnem mindent meg is valósítottam.
Szóval a tervek:

És a valóság:
  • időben felkelni, reggel porszívózni, a lila kosarat kitakarítani, nagy üveglapot lemosni, hűtőt áttörölni belülről, a kamra- és fagyasztóleltárt újraírni
  • nem keltem annyira korán, de azért valamit rendezkedtem, pl. mosogattam, beáztattam a lila kosarat, de porszívózni csak szerdán porszívóztam, a fagyasztóleltárt sem írtam újra, de kihúzhattam róla több mindent, így lassan érvényét veszti, és újat kezdhetek
  • előfőzés a hétre
  • ebéd lett, ebből vittem Férjnek is (szállítás + utána bevásárlás = 2 óra veszteség), és annyit főztem, hogy még maradt hétfőre 2, keddre 1 adag ebéd
  • parafadugótábla
  • ebből csak 1 tornyosat terveztem készíteni, de készült még 2 másik is
  • nyakláncra kapocs
  • na innentől csúszások, mert ezt csak hétfőn a vonaton sikerült befejezni
  • batikvasalás, majd zsákvarrás
  • vasalás kedden, de legalább a vasárnap alkotott másik vasalandóval együtt, a varrás meg csak csütörtökön
  • fekete kockás húzott felső toldása
  • ezt is csak csütörtökön sikerült
  • lefűzhető tornyok mappába rendezése 
  • ha ezt nem is sikerült, de a duplumtornyokat lefotóztam csütörtökön, mert az is terv volt már egy ideje
  • tavaszi dekor előszedése
  • dobozdeku
  • jegyzetfüzetek, kis könyvek kötése
  • süti :-)
  • szerdán készült kókuszgolyó
  • rend és rendszer a mindenes fiókban és a kreatív szekrényben (selejtezni, ami nem kell!)
  • a vonatos kreatív tevékenységek (gyöngyfűzés, horgolás) előkészítése
Hát, ez van, több mindenre még mindig nem jutott még időm, de a parafadugóknál túlteljesítettem a tervet. Vannak objektív indokaim, de azért ez túl sok volt, még tanulnom kell, hogy mikor mennyi fér bele. De arra jó volt, hogy nem csináltam egyszerre 3-4 dolgot párhuzamosan, így van amit be is fejeztem, a szabad hétköznap estéken ezekből válogattam, és csökkentek a kupacok. 
Az eredményről a képes beszámolók hamarosan jönnek elérhetők a linkekre kattintva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése